Az élő emberi testtel kapcsolatos események egy meglehetősen ártatlan taxonómiája így festhetne. Az emberi élet legyen performanciák sorozata. Ezek közül bizonyosakért dícsérhetőek és elmarasztalhatóak vagyunk, másokért pedig szerencsések vagy szerencsétlenek. A második csoportba tartozó performanciák magyarázatára kizárólag az oksági típusú megvilágítást tartjuk érvényesnek, az első csoportba tartozóak megvilágítását vagy okságilag, vagy cselekvői indokokkal, vagy ezek keverékével magyarázzuk. A második csoport performanciái megtörténnek az emberi testtel, mely kivitelezi őket (ez utóbbiért hívjuk őket a történéses jellegük ellenére is performanciáknak). Amennyiben az oksági viszony előtagjába az emberi szervezet nem közvetlenül uralt részeinek, esetenként egészének, tudományos szótárral specifikált történéseit helyezzük, e performanciákat viselkedésnek vagy magatartásnak is hívjuk. E fogalmakat ilyenkor sajátos értelemben használjuk, mely elkülöníthető azon használatoktól, melyek esetében viselkedésinek vagy magatartásinak nevezett performanciái miatt a cselekvő személyt felelősségrevonhatónak vesszük. Az utóbbi használat filozófiai kontextusa inkább az etika, semmint a tiszta (nem értékelő) cselekvésfilozófia. Az első csoportba tartozó performanciák a cselekvések. Ezek kétfélék. Egyik részük személy szintű testmozgások kíséretében valósul meg, míg a másik ugyanezen szinten mozdulatlanul. A mozgásosok újabb két alfaja a kommunikációs cselekvés (nyelvhasználat, gesztusok, stb.) illetve a nem kommunikatív (legyen : egyszerű) cselekvések. A mozdulatlan cselekvések egyrészt a mozgásos cselekvések szándékos kerülései (pl. ülősztrájk), másrészt bizonyos mentális epizódok, mentális cselekvések, mely elnevezés olyan elmebéli műveleteket foglal magába, melyeknek sikerességi vagy sikerültségi kritériumai vannak (pl. matematikai számítások, stb.).
Kérdezem kedves kritikusaimat: Kimaradt-e valami ? Vannak-e mindebben illegitim elhatárolások?
4 comments:
Ket problemam lesz a kommentben:
A szerencses-dicseretes leirasok elhatarolasa es viszonya az egyik, a gondolkodas mint testmozgas a masik.
Nekem kifejezetten tetszik ez a poszt, egyetertek a performanciakkal, mintha a virtue-filozofiak duborognenek a hatterben dehat a jo arisztotelianus mogott mi mas duborogne :).
A szerencses kifejezessel vannak gondjaim, pontositanad? Gondolom itt azt erted rajta hogy olyan performanciak eseteben vagyunk szerencsesek-es nem melyek rajtunk kivul allo okokbol sulytanak alldanak minket. Azonban a szerencsenek van egy oksagilag nem kifejezheto aspektusa, ami valamifele genuine szerencse. (Csak pontositaskent, mert nekem nem vilagos hogy ez hogyan lehetne oksagi leirasba illesztheto). Persze adhatunk statisztikai magyarazatot de ez vajon az az oksagi magyarazat lesz amire szuksegunk van? (Oszinte kerdes)
Aztan ezzel a Dichotomiaval kapcsolatban ott van Huoranszky ellenvetese is hogy azert is elmarasztalhatoak vagyunk ha nem tettunk szert kepessegekre hogy megorizzuk fuggetlensegunket. Persze ez nem feltetlenul okoz gondot neked, de mutatja hogy a ket leiras kozott vannak atjarasok (amit ha elfogadsz akkor egyfajta, bar szerintem a melyben lappango, dualizmust is el kell fogadnod a ket leiras kozott).
Azt hiszem most kezd elvekonyodni a fonal. Szoval arra gondolok hogy a ket kriterium elmeletektol fuggoen valtozo hatarfelulettel bir. Ez emlekeztet engem a redukcio-superveniencia problemara. Mintha nem okozna tul nagy gondot azt allitani mint ahogy Smilansky teszi hogy a ket leiras teljes kepet ad a vilagunkrol, csupan a leirasok kettossege miatt (socialis vagy pszichologiai erre most nemigazan tudok valaszolni) kell megtartanunk mindkettot de boldogulhatnank eggyel is.
Szoval en inkabb ugy fogalmaznek hogy egyes performanciakert dicseretet-elmarasztalast kapunk masokert csupan szerencseseknek neveznek minket. De nem vagyok biztos benne hogy a ket leiras ne lenne alkalmazhato ugyanarra a performanciara. Sot abban sem vagyok biztos hogy ha a melyere megyunk a leirasoknak akkor lenne olyan performancia amelyert csak az egyik leiras lenne osztalyreszunk. Persze valamelyik leiras bizonyos kontextusokban nagyobb sulyt kaphat, de ez lehet hogy enyhebb megfogalmazas mint tetelesen kijelenteni egy ilyen tiszta dichotomiat.
A kovetkezo pont kotozkodesnek hathat ami nem all szandekomban bar teny hogy nem olyan sulyos problema. A mozdulatlan cselekves es mozgassal kisert cselekves elhatarolasa ujabb gondokat okozhat, mivel igen nehez ezt tenyleges mozdulatlansagnak hivni (ulosztrajk eseteben sokszor beszelgetnek az emberek korbeneznek stb). Egy perceptualis performancia eseteben pedig a szemmozgas alig eszrevehetoen de akaratlagosan tortenik ahogy a tekintet vegigpaztazza a targyat.
Mellesleg erdekes kerdes az is hogy vajon a gondolkodas mozgasnak tekintheto-e.
Ezt gondolom most magyarazni is kene. Ha felemelem a karom akkor mozgast vegzek, akaratlagosan fel tudom emelni a karom ujra es ujra, bar fogalmam nincs rola hogy mely idegpalyakat aktivalom (hogy azt most en csinalom-e vagy nem az szerintem itt tul eros kerdes lenne). Ha elfogadom ezt mozgasnak akkor mondhatjuk azt hogy fel tudom emelni a karom ha akarom.
A gondolatok soran ugy tunik minden gondolat eseteben aktivalok agyi neuronokat. Tobbszor tudok ugytanarra a gondolatra koncentralni ha akarok (ami mondjuk lehet a karom ha akarom). Ezek a dolgok ott bent (bocsanat a homalyossagert de nem igen akarok ezugyben elhatarolodni) mozgast vegeznek mikor aktivalodnak. Szoval bizonyos ertelemben mozgatom az agyam bizonyos reszeit.
Ez nem olyan mozgas mint a szivveres vagy a legzes hiszen en aktivalom azokat a bizonyos reszeket amiknek koszonhetoen a gondolataim olyanok amilyenek (hozzafernbek az agyban tarolt emlekekhez es nyelvi kifejezesekhez stb).
Ami viszont erdekes kerdes hogy ezeket nem tekintem mozgasnak, mig a kezem megmozditasat igen.
Bar lehet hogy ott csusztam felre hogy az akaratlagos testmozgasokat vettem mozgasnak mig te csupan valami masra gondoltal. Viszont akkor errol par szot irnal meg? (Azt hiszem a korabbi posztoddal nincs ellentmondasban amit irtam).
Elore is koszonom a valaszt. :)
Az lenne a kérdésem a személy szintű mozgásos és a mozdulatlan cselekvésekkel kapcsolatban, hogy fontos-e, hogy a cselekvő vagy egy külső megfigyelő szemszögéből nézzük-e a dolgot? A mozdulatlanok esetében szerintem nincs eltérés, hiszen az ülősztrájknál és a gondolkozási folyamatoknál nem történik semmi komolyabb külső fizikai állapotváltozás senkinek a szemszögéből, de a személy szintű mozgásoknál már lehet eltérés. A kommunikációs cselekvés kommunikatív értékű, de az egyszerű mozgásosak is lehetnek kommunikatív értékűek – pl. ha valaki kinyújtja a karját, akkor közben egyszerű cselekvést hajt végre, és lehet, hogy azért teszi, mert ezzel valakinek jelezni akar valamit, de az is lehet, hogy semmit nem jelez, de mások meg azt hiszik, hogy igen. (Akkor ez lehet vagy számára egyszerű, vagy másnak kommunikatív, vagy fordítva.) De az is lehetne pusztán a cselekvő szemszögéből nézve, hogy kommunikatívnak szánt, de mivel esetleg senki nem ismeri fel a szándékát, akkor maga előtt is el kell, hogy ismerje, hogy nem volt az? Az egyszerű cselekvések a pusztán konkrét fizikai állapotváltozások (?), mert lehet ezt értem félre.
Kedves Ákos és Éva!
köszi a reakciókat!
Ákos 1
A szerencsés kifejezést valóban nem valamilyen elmélettel terhelt értelemben akarom itt használni (a taxonómia ártatlanra írása szándékozását is veszélybe sodorhatná, ha itt erről súlyosabb dolgokat kellene feltételezni a háttérben). Viszont alkalmasnak tűnik a kifejezés arra, hogy az olyan történéseket értékelő hétköznap nyelvi kifejezésekben mint a szerencsés/szerencsétlen vs dícséretreméltó/elmarasztalható, felmerülő kettősségnek hála, "ártatlanul" (azaz a hétköznapi cselekvésről beszélésekkel, vagy, ha tetszik, az abban kifejeződő bölcsességgel összhangban) definiáljon. A csak oksági, vagy a puszta oksági magyarázhatóság tüntetné ki számomra a nem cselekvéseket, ideértve a szándékos cselekvésekről adott nem szándéki leírásokat (mint pl a híres davidsoni példában a "betörő figyelmeztetése" nem szándéki leírás szólhat a "a lámpa felkapcsolása" vagy "a kapcsoló megnyomása" szándéki leírásokkal megragadott cselekvések által jelölt, "szerencsétlen" eseményről). Fontos számomra, hogy megjegyezzem, ez az elhatárolás nem vonja meg a szándékos, vagy indokokkal magyarázható cselekvésektől az oksági arcot, csak a "pusztán" vagy "kizárólag" oksági arculatú történésektől elhatárolható eseteknek tételezi őket. Amikor azt írom "vagy ezek keverékével magyarázzuk" akkor az a hipotézisem működik, hogy a magyarázatadás, vagy sellarsi kifejezéssel "indokok terébe helyezés", általános keretei között nincs olyan dichotómia az okságilag magyarázott és indokokkal magyarázás ontológiai elköteleződései között, amelyre célzol. Mindkét magyarázatadás, legalábbis részben, az elme gyakorlatainak normatív mozgatórugóinak hála tartalmasak és értelmesek. Tehát, ha figyelmesen olvasod, látod, hogy evvel a "keverékkel" implicite állítom, amit te felvetsz, tudniillik, hogy "a ket leiras (...) alkalmazhato ugyanarra a performanciara".
Ákos 2
Az ülő- vagy éhségsztrájk sztrájk alatt is Tórát olvasó emberek példája nem okoz gondot, mert releváns nem-cselekvésük a nem-odébbállás illetve a nem-evés többféleképpen történhet teljesértékűen, akér egyéb e szándék szeépontjából irreleváns mozgásos cselekvések kíséretében is.
Ákos 3
Ha fel akaron emelni a karom, akkor ez a mozdítás szémdékos. Ha gondolkodom a neuronok aktivációi nem szándékosak. Az agyállapotok nem-intencionális folyama az organizmus performanciája. A gondolkodás személyi szintű (izom) mozgások nélkül megy. És ha történetesen provokálni szeretném a neuronjaimat avval, hogy bonyolult számításokba fogok, sejtvén, hogy ez majd hatással lesz a neuronokra, ez sem tekinthető közvetlen mozgatásnak vagy mozgásnak. Az izmaimat a karfelemelésnél nem "befolyásolom", hanem, ha minden jól megy, egyszerűen felemelem a karom.
Éva:
A szempontok kérdése fontos kérdés, erről, még nemigen írtam. Természetesen nem ugyanaz a megkülönböztetés mint a személy szintű/ nem személy szintű különbségtétel. Itt ugyan nem, de máshol amellett érvelek, hogy azok az érvek meggyőzőbbek, melyek a cselekvés mivolt, bizonyos értelemben véve, külső megfigyelhetetlenségét hangsúlyozzák. Azaz, a kérdésedre térve, mind a mozgásos mind a mozdulatlan szándékos cselekvésekre igaznak látszik, hogy lényeges elem, hogy a cselekvő a maga szempontjábólé lássa tennivalónak amit tesz, legyen bár az bizonyos mozgás vagy a (Ákos példáiban más, nem rteleváns aspektusban mozgó) mozdulatlanság eszközével kivitelezett. A példád ha jól értem az, hogy valaki a karjával jelez (kommunikál) és félreérthető (szerinted nem személyes szemszögből), hogy ez mondjuk nyújtózás vagy a testmozgás segítségével kifejezett mutatónévmás kommunikációja. Nos mindez személyes szemszögből is félreérthető. A szemszögek felvétele, de akár a horizontok vélt összeolvadása sem, ment ki a rosszul azonositas lehetosegebol. A szemszögek más helyen viszont szerepet kaphatnak, például, a te utolsó példásnál maradva. Ha nem ismerik fel valaki tettében az ő kommunikációs szándékát, attól ő még tudja, hogy kommunikált (azaz cselekedett) hiszen emlékszik a kommunikáció szándékát támogató felmerülő, motiváló indokaira.
Az egyszerű cselekvések alatt a nem kommunikációsakat értem. Amikor nem "bonyolítja" (látszólag sem) az elméletet annak figyeléembe vétele, hogy a cselekvő mások elméjével és nyelvi konvenciók lehetőségeivel kalkulálva rezegteti hangszálait. (Tehát nem az irodalomban bevett alapcselekvések fogalmat - "basic acts" - értem alatta).
Mégegyszer köszi az izgalmas kérdéseket!!
Szia Zsolt,
nagyon köszönöm a válaszokat! Még egy kérdésem lenne: amikor azt írtam, a cselevőnek maga előtt is el kell ismernie, hogy nem kommunikatív cselekvést hajtott végre, ha nem értik meg szándékát (még csak senki félre sem érti), akkor rendben, hogy ő tudja magáról, hogy cselekszik, meg, hogy megvolt a kommunikációs szándéka, de „eredménytelenül”, mert nem jött létre semmilyen fajta kommunikáció senkivel, vagyis cselekedett, de "kommunikatív szempontból", mintha nem csinált volna semmit. Ebben az értelemben hogyan lehet az eredményes és az eredménytelen kommunikációs szándék-kivitelezés is kommunikatív cselekvés?
Post a Comment