McDowell lényeg - (sokadjára) újraösszeszedve

Miért nem a szabadság világa a fizikai törvények világa? Azért, mert nem racionálisan szükségszerűsíti, hogy mit gondolunk vagy teszünk, mint ahogy azt az indokok tere teszi.

De a törvények világa is szükségszerűsít, nemde? Vajon az ő szükségszerűsítési módja része az indokok tere szükségszerűsítési módjainak vagy kívül esik rajta?

A fogalomhasználat (materiálisan-)racionálisan szükségszerűsített (megjelölhető forrásfajta az érzéki tapasztalat, ahol a világ aktivál passzívan már rendelkezésre álló, korábban változatos forrásokból szükségszerített tartalommal bíró fogalmakat).

Minden ismeretgyarapító tapasztalat fogalmi. (Ha nincs közvetlen fogalmi megfelelő, akkor a demonstratívumok a végső beszámolók a tapasztalatról.)

A fizikai törvények fogalmak segítségével íródnak fel.

A fizikai törvény fogalmának tartalmi elköteleződése, tudniillik az univerzális unikális szükségszerűsítés eszméje mellett, hordoz némi önellentmondást, hiszen a saját fogalma sem lenne értelmes - vagy úgy elgondolható, ahogyan tartója szeretné, hogy vegyék, - amennyiben igaza lenne egy tényről, hiszen elgondolhatóvá valamit épp a racionális szükségszerűsítés ténye tesz.

Mit jelent igaznak lenni egy változatos forrásból szükségszerűsített propozíciós fogalmi tartalomnak illetve az erről beszámoló kijelentésnek? Azt, hogy a benne manifesztálódó gondolat tény, egybeesik a világról igaz módon gondolhatóval.

Mik a garanciái az igaz hiteknek, melyek beszerzéseinek elhanyagolása az egyedüli felelősségrevonható az elméletíró hitalkotási magatartásában? Mivel a források materiális jellegűek, azaz holisztikusak a hitváltozások, vagy megint másképp sosem változik egy hit önmagában, hanem csak a szomszédságával együtt, a garanciákban nem vagyunk infallibilisek. Az érzéki tapasztalatban közvetlen tudásszerő állapotok részesei lehetünk, amennyiben az állapot veridikus, melynek az esete kontingensen fennáll (ha a világ kegyes).

Cselekvésfilozófia mint első filozófia

Hogy magam se felejtsem, gyorsan felteszem a "Cselekvésfilozófia mint első filozófia" mai mosás közben rámtörő kvintesszenciális schlagwortját:

"Hogyan lehet számot adni olyasmiről, ami nem cselekvés? Úgy mint cselekvések indoka."

Legyetek vele kegyesek.

Ártatlan (?) taxonómia

Az élő emberi testtel kapcsolatos események egy meglehetősen ártatlan taxonómiája így festhetne. Az emberi élet legyen performanciák sorozata. Ezek közül bizonyosakért dícsérhetőek és elmarasztalhatóak vagyunk, másokért pedig szerencsések vagy szerencsétlenek. A második csoportba tartozó performanciák magyarázatára kizárólag az oksági típusú megvilágítást tartjuk érvényesnek, az első csoportba tartozóak megvilágítását vagy okságilag, vagy cselekvői indokokkal, vagy ezek keverékével magyarázzuk. A második csoport performanciái megtörténnek az emberi testtel, mely kivitelezi őket (ez utóbbiért hívjuk őket a történéses jellegük ellenére is performanciáknak). Amennyiben az oksági viszony előtagjába az emberi szervezet nem közvetlenül uralt részeinek, esetenként egészének, tudományos szótárral specifikált történéseit helyezzük, e performanciákat viselkedésnek vagy magatartásnak is hívjuk. E fogalmakat ilyenkor sajátos értelemben használjuk, mely elkülöníthető azon használatoktól, melyek esetében viselkedésinek vagy magatartásinak nevezett performanciái miatt a cselekvő személyt felelősségrevonhatónak vesszük. Az utóbbi használat filozófiai kontextusa inkább az etika, semmint a tiszta (nem értékelő) cselekvésfilozófia. Az első csoportba tartozó performanciák a cselekvések. Ezek kétfélék. Egyik részük személy szintű testmozgások kíséretében valósul meg, míg a másik ugyanezen szinten mozdulatlanul. A mozgásosok újabb két alfaja a kommunikációs cselekvés (nyelvhasználat, gesztusok, stb.) illetve a nem kommunikatív (legyen : egyszerű) cselekvések. A mozdulatlan cselekvések egyrészt a mozgásos cselekvések szándékos kerülései (pl. ülősztrájk), másrészt bizonyos mentális epizódok, mentális cselekvések, mely elnevezés olyan elmebéli műveleteket foglal magába, melyeknek sikerességi vagy sikerültségi kritériumai vannak (pl. matematikai számítások, stb.).

Kérdezem kedves kritikusaimat: Kimaradt-e valami ? Vannak-e mindebben illegitim elhatárolások?