Úgy látszik, hogy leginkább kétféle dolog kedvéért gondolkodunk: vagy azért, hogy rájöjjünk valamire (megtudjunk valamit), vagy azért, hogy megtegyünk valamit. Másképpen mondva, vagy azt kérdezzük, végső soron, hogy 'Igaz-e vagy sem ez a kijelentés?', vagy azt, hogy 'Megtegyem-e ezt vagy sem?'.
Úgy tűnik továbbá, hogy míg az első féle dolog, illetve az első típusú kérdésre adott válasz ügybevágó a második féle dologhoz, illetve a második típusú kérdésre adott válaszhoz, addig ez megfordítva nem igaz. Azaz, hogy miképp vannak a világ dolgai, lényeges a döntésben, hogyan járjunk el, de az, hogy miképp határozunk abban, hogy mit is kellene tennünk, úgy látszik, hogy mindaddig, amíg végre nem hajtjuk ténylegesen elhatározásunkat, semmit nem változtat azon, hogy miképpen lévőnek is gondoljuk a világ dolgait. Nevezzük ezt elmélet és gyakorlat aszimmetriájának.[1]
Ebből legalábbis arra következtethetünk, hogy ha két gondolkodó az elmélet és gyakorlat viszonyáról folytat vitát, akkor álláspontjukat e vitában elsősorban az emberi tudás, a világot megérteni törekvő elmélet mibenlétéről, határairól kialakított nézetük dominálja. Kisebb zavarodottság oka lehet, ha felismerjük, hogy a világ dolgairól és tulajdonságairól szóló beszámolónak az emberi cselekvés természetéről is tételeket kell megfogalmaznia. A zavar azonban legalábbis csillapítható, ha elkülönítjük a két, legfeljebb első látásra hasonló kérdést: 'Mi történik valójában, amikor emberek döntenek, és elhatározásaikat cselekvésbe viszik?' elméleti kérdését a 'Megtegyem-e ezt vagy sem?' gyakorlati kérdésétől. Elképzelhető ugyanis, hogy az elméleti kérdés megválaszoláskor nem kell egy személy indokaira hivatkoznunk, de nem elképzelhető, hogy a másodikra válaszoljunk ezek hiányában.[2]
[1] Ez az aszimmetria tanulságos módon különbözik a, kétségtelenül a gondolati szomszédságában lévő elképzeléstől, amit hagyományosan a van és a kell közötti következtetéses átjárhatatlanságnak neveznek.
[2] Ez már jobban hasonlít a van-kell szakadékhoz, de még ez sem egészen az. A következtetéses átjárhatatlanságot állító tétel elsősorban logikai természetű, azaz egyszerűen a következtetés kényszermegállójának állítása bizonyos állítmányok premisszában és konklúzióban való szereplésekor. Egy logikai megérzésünket fejezi ki. Összekapcsolása a cselekvés természete illetve elhatározása közti különbségről szóló beszámolók karakterbeli eltérésével egyáltalán nem közvetlen és világos ; hogy az összekapcsolást nyugodt szívvel megtegyük előbb indokolnunk kellene, hogy a cselekvői normativitást érdemes e logikai megérzésünket kifejező tétel fogalmaiban kezelnünk.
5 comments:
1. 'Megtegyem-e ezt vagy sem?' helyett talán megfelelőbb lenne a 'Mit tegyek?'-ről beszélni, holott a kettő végső soron egybevágó kérdés..
2. Nem hiszem, hogy a dolgok hogyanlétéhez ténylegesen meg kellene tennünk az elhatározott cselekedetet, kvázi fikcionálisan is dönthetünk ebben a kérdésben, vagyi elgondolhatjuk, hogy milyen lenne a világ, ha ezt tennénk, és miközben vannak esetek, amikor ezt nem tudjuk megtenni (ti. az elgondolást), addig nyilvánvalónak tűnik, hogy vannak olyan esetek is, amikor ezt meg tudjuk tenni.
3. Az utolsó bekezdésben magam is kis zavarodottság áldozatául esem, és ennek oka lehet, hogy nem egészen értem az ellentét két végét.Mintha a tisztán deskriptív leírás és a magyarázat közötti különbségről beszélnél, de az ami ténylegesen le van írva mást sejtet. Különösen akkor, ha a van-kell közötti szakadékról beszélsz ezen különbség kapcsán.
Persze az is lehet, hogy valami olyasmiről akarsz beszélni, hogy különbség van aközött, hogy azt kérdezem "Mik lesznek A cselekvés következményei?" és aközött a további kérdés között, hogy "Kívánatosak-e számomra A cselekedet imént feltárt következményei?" Azonban azt hiszem a két kérdés közötti különbség még mindig nem az, amit ki akartál fejezni.
Sziasztok!
I. Számomra úgy tűnik, és elnézést Zsolt ha tévedek, hogy a zavart az okozza, hogy két különböző dichotómiáról beszélsz elmélet és gyakorlat megkülönböztetése gyanánt.
Az első két bekezdésben különbséget teszel aközött (d1), hogy „Igaz-e P?” valamint hogy „Megtegyem-e X-et?”. Aztán ezt a megkülönböztetést átvezeted (és ez az a rész, amit nem értek) arra a dichotómiára (d2), ami egyfelől a cselekvés természetének magyarázatára, másfelől ugyancsak a „Megytegyem-e X-et?” gyakorlati kérdésre vonatkozik.
Ami valószínűnek tűnik az az, hogy d2 esetén nincs vagy csekély a kölcsönhatás, vagyis a cselekvések természetére vonatkozó elméletek nemigen fognak befolyásolni minket abban, hogy egy Cs megtétele mellett/ellen tesszük-e le voksunkat. És ha ez így van, akkor nem vethető össze a van/kell problémával. D1-gyel viszont valóban párhuzamba állítható a probléma, és talán eredetileg ezt is akartad volna mondani. Ha ezt, akkor viszont érdemes megjegyezni, hogy a ’mit kell tennem’, ha fogalmazhatok így, csupán egy speciális alesete a Megtegyem-e X-et? vagy Mit tegyek? Hogyan? kérdéscsokornak.
II. Arra a kérdésre, hogy a cselekvői normativitást érdemes-e logikai megérzéseinken keresztül vizsgálni, Searle valószínűleg azt válaszolná, hogy csak így érdemes, de ha hihetek B.Smith és Lepore szavainak, akkor Searle eléggé egyedül áll ezzel a nézetével, csakúgy, mint a van/kell problémára adott megoldási javaslatával. De ha ezt rosszul tudom, akkor légyszíves javíts ki.
III. Ami még számomra elgondolkoztató, az az, hogy d1 valóban tekinthető-e elmélet és gyakorlat megkülönböztetésének, vagy hogy mennyiben tekinthető annak. D2-nél ez élesen elkülönül, de d1 kapcsán kétséges.
Ha megnézzük a gyakorlati szillogizmust (P1 cél meghatározása; P2 eszközök; Q eszközök alkalmazása), akkor ez egyáltalán nem lesz egyértelmű, főleg ha ezt kiegészítjük Bratman szándékokra adott magyarázatával, és P1-et felbontjuk a stabilising és nesting fázisaira. A stabilising, vagyis a szándékunk megformálásának mérlegelési időszaka véleményem szerint mindenképpen magában foglal olyan kérdéseket, hogy P igaz-e vagy sem. Következésképp d1 ugyanannak a döntési mechanizmusnak 2 különböző lépése, mégpedig a cél meghatározásának lépései. Tehát ha d1-ben is elmélet és gyakorlat megkülönbözetése a célod, akkor valószínűleg más módon kell megfogalmaznod a 2 kérdést, és például, ahogy azt Krisz is javasolta, a cselekvés következményeire is rá kellene kérdezned, nem csupán az azt megelőző döntési folyamatra.
De(!) lehet h teljesen félreértettelek, és "Igaz-e p?" alatt olyan elméleti szillogizmusok sorát érted, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a cselekvéssel. Olyan konklúziók, amelyeket pl már jóval az adott döntéshelyzet előtt levontunk, talán bármiféle cselekvéstől függetlenül, de amelyek később gyakorlati szillogizmusok premisszáiként szolgálhatnak. És ez esetben egy adott cselekvés valóban képes lehet arra, hogy egy-egy ilyen premissza hamisságát bizonyítsa, amit előre amúgy nem nagyon tudnánk megjósolni. Így azt hiszem érthető lenne az az asszimetria, amit felvázoltál, és ekkor már csak az lenne a problémám, hogy d1 elméleti szillogizmusait miért specifikáltad d2-ben a cselekvés elméletére vonatkozó szillogizmusokkal, amikor azokat megérzésem szerint csak igen nehezen hozhatnánk összefüggésbe konkrét döntési helyzetekkel.
Köszi!
Krisz 1. Két különböző kérdésnek tartom őket, épp az elméleti és gyakorlati elhatárolás miatt. A "mit tegyek" azért nem az én választott kérdésformulám, mert e lehetőségek után, mint TÉNYleges lehetőségekre kérdez, míg a "megtegyem-e az erre jelöltet?" távolabb esik tények kutatásától.
Krisz 2. Ez volt az állítás: "hogy miképp határozunk abban, hogy mit is kellene tennünk, úgy látszik, hogy mindaddig, amíg végre nem hajtjuk ténylegesen elhatározásunkat, semmit nem változtat azon, hogy miképpen lévőnek is gondoljuk a világ dolgait" amire utalsz. Hogy miképp van a világ, úgy feltételezem, az aktuális tényállások határozzák meg. Teljesülésbe nem vitt elhatározásokat, vagy fiktív döntéseket (ezeket nem is értem mik is pontosan) úgy tűnik nem változtatnak ezeken.
Krisz 3. Közelebb áll az amit gondolok ahhoz, amit írok, mint azt az én kérdésmegkülönböztetésem cseréjére jelölt értelmezői kérdéseid sugallnák. Nem ellentétről van itt szó, hanem kitérő kérdésekről. Az ellentétek egy logikába tartoznak, ugyanezt a kitérő kérdésekre nem lehet ennyire ingyen állítani.
Az utolsó lábjegyzet elkülöníti e két kérdést a van-kell dichotómiától.
szaffi 1. Nagyjából egyetértek. Amit további tisztázásul hozzátennék: Én egy látszólagos zavarról beszélek, és annak diagnózisáról, nem gondolom, hogy önmagában valóban zavarbaejtő dolog, hogy a cselekvés jelenségének alanyai is vagyunk és elméleti beszámolókat is írunk róla. Illetve, a "mit kell kérdésről" : Krisz "Mit tegyek?" kérdésének bizonyos válaszaihoz ennek a kérdésnek a feltételével jutunk, de ez nem az összes válasz az ő kérdésére. Azt pedig, hogy az én kérdésem miért nem az övé, azt a neki adott válaszban tisztázni igyekeztem.
Szaffi 2. és 3. Ezekben a megjegyzésekben a problémák vezetnek elősorban, nem az olvasmányok. Köszönöm, megnézem mi közük ezeknek az egyes elméletekben specifikusan használt fogalmaknak ahhoz az egyszerűhöz, amit mondok. És ha jutok valami érdekesre, akkor felteszem.
szia Janos, nagyon koszi a kommentjeid!!!
ahhoz, hogy azt mondhassam, amit idezel, tudniillik, hogy:
"Úgy látszik, hogy leginkább kétféle dolog kedvéért gondolkodunk: vagy azért, hogy rájöjjünk valamire (megtudjunk valamit), vagy azért, hogy megtegyünk valamit."
- a kedveert kifejezest nem kell olyan nagyon gazdagon ertenem, hanem csak mint egy egyszeru "vegett"-et, de koszonom, hogy ennek ilyen implikacioira felhivtad a figyelmem, erre figyelni kell
illetve
- ugy latom nem kell, hogy allast foglaljak abban (amiben egyebkent nem is tudnek ervelve), tudniillik, hogy mi celbol van a gondolkodas (mint jelenseg) onmagaban, vagy mi az oka. Az en elso mondatom, kevesbe ambiciozusan, a gondolkodas jelensegen belul ket fajtat kulonit el (és egyebkent ennek erzekeltetesere talan meg jobbnak is erzem a szemelyesebb hangvetelu "kedveert" kifejezest, mint a, filozofusok hasznalata miatt, absztraktabb implikaciokkal terhes "vegett"-et. Az "ugy latszik" tehat arra mutat ra, hogy vilagosan ket elkulonitheto fajtara "latszik" oszlani a gondolkodas, melyeket megnevezve, meg nem kell elkotelezodnom e fenomen altalanos telos(ai) vagy aition(jai) tekinteteben, mint azt te feltetelezni tunsz. Azaz, egyet ert(het)ek mindennel amit irsz, ha csak az tunne akadalynak, amit irtam.
varom minden tovabbi vitapontod!
barati udv zsolt
ezt irtad, Janos:
>
>
> A "valami kedvéért" gondolkodás túl sok fölösleges asszociációt kapcsol ahhoz, amit állitani szándékozol.
>
> Kedvrol itt nincs itt szó, bár Kant Gemüt-öt ir (kedély), amit "elmé"-nek forditanak (Kis János, Papp Zoltán) -- nem túl pontosan. (Mert a Geist-et is szellem-nek forditják, ami pl. Hegel szellemfenomenológiai müvének cimében fordul elo, Phaenomenologie des Geistes. Errol hosszabban irtam egy korábbi irásomban a Világosság-ban.)
>
> A gondolkodás önkéntelen, nem valamiért tesszük, hanem az, hogy gondolkodunk, eleve adottság, minden cél nélkül. A gondolkodás ténye nem intencionális, a gondolkodás irányulását szokták annak nevezni, de nem a gondolkodás tényét vagy annak okát. (A gondolkodás ténye nem indokokon, hanem -- egyenlore -- kifürkészhetetlen okokon alapul.)
>
> Baráti üdvözlettel, János
Post a Comment