(G. Watson ötletének áthangolása[1])
Egy cselekedetet tulajdonítani nem más, mint a cselekedetet valakinek írni, azaz e személy cselekedetének tartani. Képzeljük el, hogy valaki egy helységbe menet lenyomja a helységbe nyíló ajtó kilincsét, hogy zökkenőmentes bejutását biztosítsa. Ám ha ez a kilincs történetesen marcipánból készült dekorációs elem lenne a cselekvő világában, akkor a kilincsre nehézkedést bizonyosan hősünk (szándékos) cselekedetének tarthatnánk, míg a kilincsletörést (ugyan nem szándékos, de) cselekvésének tout court.[2] Azaz az illető nem csupán tanúja volt a kilincsletörésnek, hanem letörte a kilincset. Neki írható tehát a cselekvés. Ezt nevezzük egy cselekvésleírás tulajdoníthatóságának. Ugyanakkor felelőssége ezen leírás alatt, mely alatt maga a cselekedet mint cselekedet kivitelezése problémátlanul tulajdonítható, nem közvetlenül megállapítható[3], hiszen nem döntött tudatosan arról, hogy letöri a kilincset, nem volt szándékos cselekedete ezen leírás alatt, hanem csak egy automatikus mozdulatsorának következménye, mely pusztán fizikai nézőpontból, például egy külső szemtanú számára, kísértetiesen hasonlíthat egy szándékos kilincsletörésre.[4]
Természetesen van azonban, amiért egy ilyen helyzetben az így eljáró cselekvő felelősségre vonható, ez pedig a felkészültsége. Ez pedig vagy azon hitének, önnön figyelmetlensége miatti, befogadásában ölt testet, miszerint a kilincsnek látszó dolgok ajtók működtetői, vagy e hitnek egy olyan szép új világbeli gondatlan felülvizsgálatlanságban hagyásában, ahol, mint a cselekvő maga is tudja, a kilincsek csupán marcipándíszek, az ajtók nyitását pedig szenzorok irányítják. Ezek egyikére tudniillik indokmagyarázatában a cselekvőnek mindenképp utalnia kellene, ha indokolni kívánná, hogy a letörés részéről egy nem szándékos cselekedet volt. De még ezért a hitéért is csak akkor vonható felelősségre, még ha e hit kialakítási aktusa vagy megtartási folyamata problémátlanul is tulajdonítható neki, ha e hitéhez a tényekhez és kihívásokhoz igazodás episztemikus és prudenciális normáinak való ésszerű (ebben az értelemben szabad) megfelelési igénye vezette. Ha nem ez vezette, tévedése, és ekképp felelőssége, a racionalitás alapvető szabályainak való engedelmeskedés (hosszabb-rövidebb tartó) szüneteltetésében keresendő: például figyelmetlenségben, gondatlanságban, stb. Ugyanakkor e figyelmetlenségében is csak akkor volna elmarasztalható, ha igaz, hogy az adott helyzetben másképp is cselekedhetett volna[5].
Tanulság lehet: A felelősségre vonhatóság előfeltételezi a tulajdoníthatóságot, de nem azonos vele. Közvetlenül felelősnek (prudenciális vagy morális értelemben) nevezhető az elfogadott leírás alatt tettéért az a cselekvő, aki a szóban forgó leírás vonatkozásában nem tudja elfogadhatóan megindokolni cselekedete nem-szándékos jellegét, ugyanakkor, megmentve a köznapi nyelvhasználatot, egyrészt, ezen esetekben is hozzáírhatónak tudjuk ábrázolni a cselekedetet, másrészt benyomásunk meglévő felelősségéről jól megvilágítható a közvetlen és közvetett felelősség közti különbségtétel segítségével.[6]
[1] Felelősség mint tulajdoníthatóság (attributability) és felelősség mint elszámoltathatóság (accountability) – engem ezeknek a szándéki leírásokkal fenntartott viszonyai érdekelnek itt a leginkább. Vö. Watson, Gary, 1996, "Two Faces of Responsibility." Philosophical Topics 24: 227-248.
[2] Ha valaki ezen a ponton tiltakozik, és ezt történésnek érzi, akkor bizonyára azt feltételezi, hogy a cselekvőnek fogalma sem lehetett arról, hogy a kilincs törékeny marcipánból készült, ennek megelőzésére, tegyük fel ennek ellenkezőjét.
[3] A közvetlen, e leírás alatti felelősség megállapítás így hangzana: „elmarasztalható az illető, mert letörte a kilincset”. A közvetett felelősség megállapítás egy másik leírás alatt (pl. indokolatlan hittartás, figyelmetlen jellem növesztése, stb.) marasztalná el, és feltételezné a két leírás közötti ok-okozati viszonyt.
[4] Numerikusan ugyanazon izommunka kísérhette volna mindkét esetben a szituáció körülményeiben bekövetkező változásokat.
[5] Ez a metafizikai körülmény itt nem tárgyunk. Lásd a szabad akaratról szóló vitákat.
[6] Köszönet Pete Krisztiánnak provokációiért.
2 comments:
A közvetett és közvetlen felelősség megkülönböztetés nem feltétlenül takarja azt a fogalmat, amit én hangsúlyozni széndékoztam. Közvetlenül akkor vonható valaki felelősségre, ha a cselekedete tudatos megfontolás eredményeként kiviteleződik. Közvetlenül pedig akkor, ha a cselekdeten nem tudatos, de az azt megelőző felkészültség hiányosságaiért maga felelőssé tehető.
A cselekvés neki írhatósága az, ami a felelősség általam propagált mindennapi értelmét fedi le. Vagyis egy cselekvésért akkor felelős az aktor, ha az ő tette, vagy mondjuk másképp, utólag azt elismeri, vagy kénytelen elismerni a saját cselekedeteként. A kilincsletöréses példa esetében vitán felül áll, hogy a kilincs letörése az én cselekedetem, ami azt kell jelentse, ismét csak mindennapi módon, hogy felelős vagyok érte. Ha a fenti megkülönböztetést vesszük alapnak, akkor ezért vagy közvetlenül, vagy közvetetten felelős, annak függvényében, hogy tudatos volt a cselekvése vagy sem.
A 2. lábjegyzet azt implikálja, hogy a kérdéses kilincstördelő tudatában volt annak, hogy a kilincs lehet dekorációs elem is. Ha ezt nem tudta, akkor közvetlenül biztos nem, de még az is kérdéses, hogy közvetetten felelősségre vonható-e. Tfh: Önnön számára tudatlanul átcsöppen egy olyan világbam ahol a kilincsek csak dekorációs elemek, az ajtók teljesen máshogy működtethetők. Ekkor sem közvetlen, sem közvetett módon nem felelős a cselekedetéért. Ha azonban van valami féle tudása arról, hogy mi is történik éppen vele, vagy legalább a gyanú felébred benne, akkor Zsolt érvelése szerint közvetetten felelősségre vonható, valami hittartás beli problémára hivatkozva. Szerintem itt is valami prudenciális felelősségrevonhatóság játszik, mert azért vonhatjuk felelősségre, hogy nem elég körültekintően cselekedett – vagyis a felelősségre vonás mégis valami módon közvetlen. Ha pedig az előbbi esetet vesszük, amelyben fogalma sem volt arról, hogy egy másik világba került, nos ebben az esetben Zsolt szeritn neki írható a cselekvés, de nem felelős érte. Én azt mondanám, hogy felelős érte, már abban a mindennapi értelemben, hogy ő okozza a következményeket, még akkor is, ha sem hittartás miatt, sem morálisan, sem prudenciálisan nem vonható felelősségre.
Amit mondani akarok ezzel a körülményes fogalmazással az az, hogy a neki írhatóság is felelősség a szó legalapabb, mindennapi értelmében. És ezt nem biztos, hogy veszni kell hagyni.
Köszi Krisz!!!
1. Ha a második "közvetlen" helyett akartál közvetettet írni és, mint írod, elfogadod, hogy a felelősségrevonás tárgyában is váltás történik, akkor nagyjából egyetértünk.
2. A minket irányító "mindennapi mód", ha nem is mindenütt, itt homályos és becsapós. Erről írok.
3. Érdekes probléma. A felelősség morális (normatív) értelmű, a cselekvőség neutrális (metafizikai, deskriptív). Ezek ilyen megkülönböztethetőségét is tagadod?
Post a Comment