Mi a "metafilozófia"?

Rorty bevezetője a Linguistic Turn-höz rendkívül megvilágító munka számos korabeli filozófiai álláspont metafilozófiai elköteleződésének egy térképre viteléhez.

Tanulságos lehet azonban egy ilyen megvilágítás kapcsán feltenni azt a kérdést, hogy miképpen is adjunk értelmet a filozófia és metafilozófia között tételezett viszonynak. Az paradigma, amit erre ajánlani tudok, éppenséggel az emberi cselekvésünkről szóló általános beszéd alapszótárként vételével hozható helyzetbe.

Úgy látszik, hogy a filozófia, azaz egy eléggé általános jelenség magyarázatának megadásara való igyekezet, mint ilyen, alapvető emberi jellegzetesség. Ahogy Julius Moravcsik fogalmaz: a homo explanans egy elég jó differentia specifica a fajunkra. Magyarázatot adni legalábbis annyit tesz. magyarázaton gondolkodni, de ha csak ennyi lenne, tekintve, hogy nem olvassuk közvetlenül egymás elméjét, aligha szereztünk volna tudomást erről a lényegi emberi sajátosságról.

Az elméleteknek akkor van értelme, ha megjelennek, egyrészt abban, hogy kommunikáljuk őket egymásnak, másrészt abban, hogy cselekvéseink meghatározására szánt előzetes gyakorlati megfontolásainkban támaszkodunk ezekre, illetve éppen ezen cselekedeteink elfogadható értelmezéseinek részét képezik az elméleti megfontolásoknak cselekvőnek tulajdonításai.

Bármelyik is legyen a helyzet egy egyedi szituációban, úgy tűnik az elméletalkotás (és így a filozófiai elméletalkotás) egy cselekedetünk vagy annak része. Cselekedni azonban aktuális céljaink előremozdítása végett szoktunk.

A klasszikus (vagy ilyen intellektuális jellemű) filozófusok azok, akik azt szeretnék, hogy szóban forgó cselekedetüket semmilyen más cél jegyében se értelmezzék, mint a világban lévő ember (vagy emberekkel benépesített világ) leírására történő igyekezet. Ezek a gondolkodók azt szeretnék, hogy sikerük mércéjéül egyedül az jöjjön szóba, hogy valóban az e a helyzet, amit fennállni állítanak. A kortárs (mely címke ide legalább annyira jó, mint a többi erre szóba jöhető) temperamentumú filozófusok pedig azok, akik legalábbis gyanúsnak tartják azt, hogy pusztán egy így leírt cél azonosítása végső módon azonosíthatná azt, amit a klasszikus filozófusok valójában tesznek. Számukra magyarázó mivoltunk, noha lényegsajátosságunk, nem a cél, hanem az eszköz kategóriájában veendő.

A filozófián túli, vagy mögötti, metafilozófiáról való beszéd azoknál kerül előtérbe, akik szkeptikusak azügyben, hogy az elméleti gondolkodás tipikus vagy egyáltalán lehetséges emberi cél. Ellenük vethető természetesen a körbenforgás vádjának egy változata a következóképpen: ezt mondva a kortárs filozófusok, amennyiben saját előfeltevésüket érvényesítjük, további, a puszta leírást meghaladó céljaik elérésére kovácsolnak egy másik, a "metafilozófia" kifejezést explanansul vevő elméletet, mely a klasszikus elméletet a cselekvő gyakorlati megfontolásainak szótárában racionalizálja. Az értelmező azt veti a cselekvő szemére, hogy a puszta leírást jelölve meg céljának, nem hozta nyilvánosságra valamennyi szándékát, melyek pedig csak teljes komplexitásukban magyarázzák miért azt tette, amit tett, azaz miért azt az elméleti opciót támogatta amelyiket. A további érdekes kérdés a következő: egy egyedi metafilozófia azonosításával végrehajtott célhivatkozásos cselekvésmagyarázatkor, a cselekvő cselekedetét annak eredeti beszámolójánál jobban, hűségesebben leírónak feltételezett, hivatkozott gyakorlati megfontolások (metafilozófia) vajon kizárólag szubjektív karakterűek-e? Ha erre a kérdésre igennel válaszolunk, akkor úgy tűnik nincs mód arra, hogy a körbenforgásból kiszabaduljon a kortárs filozófus. Nem lehet igaza, ha minden igazmondás, az övé is, ettől eltérő célok eszköze. Ha azonban megengedünk objektív indokokat a cselekvő megfontolásai között, akkor azt is megengedjük, hogy ő ilyeneket figyelembe vesz és vehet. Jogosítványt adunk számára arra, hogy azt mondja, ami van. Aki pedig azt mondhatja ami van, miért ne akarhatná alkalmanként éppen azt mondani. Világos: evvel megengedjük a tiszta deskripcióra, a magyarázatra mint cselekvői célra való hivatkozást, a "metafilozófia" fogalmaiban adott cselekvésmagyarázatainkat pedig legalábbis azokra az esetekre szűkítjük, amelyekben ezt a célt annyira elhalványulni látjuk, hogy ezt megnevezve az elmélet melletti elköteleződést nem tudnánk elfogadhatóan szándékos viselkedésnek bemutatni.