Az empirikus hipotézis igazolását egyszerű eszközökkel végezzük a mindennapokban. Elég számunkra, ha látjuk, hogy embertársunknak nincsenek elektródák a fején, nem nyilvánvalóan elmebeteg, nem nyom senki revolvert a tarkójához, standard (az értelmességről árulkodó) mozdulatokat tesz, stb. Nem nehéz persze belátni, hogy egy valódi (tudományos) megbizonyosuláshoz éppenséggel szükség is lehet azokra az elektródákra, és egy eléggé fejlett idegrendszer- és viselkedéselméletre, mely a mért empirikus adatokat értelmezi. Érdekes kérdés, hogy az empirikus hipotézis kudarca elérheti-e bármikor is, hogy a kritikai vagy normatív hipotézist fel se állítsuk. Furcsa lenne nem kételkedni az empirikus hipotézis falszifikációjában, ha a kritikai hipotézisünk kiválóan tarthatónak bizonyul. Ám ez valószínűleg fordítva nem lenne ugyanilyen különös, ugyanis ha a kritikai hipotézisünk kielégíthetetlennek bizonyulna, újracsak az empirikus adatokat értelmező elméletünkben kezdenénk kételkedni. Ha ennyire szorosan ragaszkodunk konyhapszichológiánkhoz, még fontosabbnak látszik, hogy ezen belül mi az a maximális, fegyelmezett rendezés, mellyel a racionálisnak nyilvánítás alapnormái a legelfogadhatóbban kinyerhetőek. Azt állítom, hogy ezek az alapnormák a végső magyarázói mindkét kérdésnek: hogy honnan tudjuk, hogy cselekszünk, és hogy mit is az pontosan, amit teszünk.
Monday, July 2, 2007
Mikor racionális egy cselekvés?
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
5 comments:
Szóval, alapvetően egyetértek azzal, hogy ha racionálisnak értelmezünk egy cselekvést, akkor azt egyszerre tekintjük indokok által motiváltnak és célra irányulónak. Csakhogy nem hiszem, hogy bármelyik is empirikus lenne, és éppen ezért nem is falszifikálható. Egy viselkedés többféleképpen értelmezhető cselekvésként, és hogy milyen cselekvésnek számít az illető viselkedés az épp az értelmezéstől függ, melynek keretében célokat és motívumokat tulajdonítunk. Mivel ezeket tualjdonítjuk, így nincsenek ott a viselkedésben magában, inkább csak az értelmező szemében léteznek. Az én javaslatom szerint a motívum- és céltulajdonítás egyaránt normatív kényszerek - de nem a viselkedés számára, hanem az értelmező számára ahhoz, hogy racionálisnak tekinthessen egy viselkedést. Ha ezekhez a normákhoz nem alkalmazkodik, akkor nem áll módjában azt racionálisként értelmezni.
köszi Tamás,
1. A magam részéről a cselekvés empirikussága alatt a mérhető, de a gyakorlati indoklásban nem szereplő paraméterekkel való leírhatóságot értem. Az indokok empirikussága ilyen értelemben nonszensz, de talán nem is köteleztem el magam ilyesmi tartására. Világbelinek persze mondhatnánk az indokokat, hiszen természetesebb úgy fogalmazni, hogy az, hogy ott a szék az indoka az elkerülő manőveremnek, semmint az az indoka, hogy azt hiszem, hogy ott a szék. Persze ez egy nagy vita a szakirodalomban a reasons as considerations és reasons as mental states táborok között... amit érdemes lenne tovább feszegetni bármelyikőnk részéről.
2. Egyelőre interpretácionista vagyok a mentális (propozicios) tartalmak individuálása terén, de nem értelmezés relativista. Azt remélem, hogy egy jó interpretácionizmus lényege a megragadást vezető alapnormák azonosítása, melyek maguk már nem indokok. Erről valamit már írtam itt korábban Ákosnak válaszolva. Azaz, ha többféle elsődleges indok-értelmezése is lehet egy cselekvésnek (és ha Davidsonnak igaza lenne ezek lennének a jelöltek az ok szerepére a szemünkben, és a valódi indok meg az ok egy mindentudó szemében) azt még gondolhatjuk, hogy ezek közül mégiscsak az egyik volt az ok, még ha ez az egy-mivolt biztosításán, és az egy helyes interpretáció létének feltételezhetőségén túl nem is segít hozzá a köztük való választáshoz. Röviden lehet sok interpretáció, de egy a helyes. Remélem nem értettelek félre.
Szóval, ami az első pontot illeti. Én valami olyasmit mondanék, hogy persze, a szék az oka a hogy egy bizonyos módon mozgok. De ugyanakkor a személyeket természetes úgy leírni, hogy valahogy reprezentálják a világot, és e reprezentációk jó nagy része hitszerű reprezentáció. Hangsúlyozom: természetes őket így leírni - de ezzel nem jár együtt, hogy tényleg hitszerűen reprezentálják is a világot. Ha természetes (népi pszichológiai) szótárunkat használjuk a személyek leírására, akkor cselekvéseiket ilyen mentális állapotok terminusaiban jellemezzük. Világos, hogy a viselkedés összes releváns oka nem feltétlenül férhető hozzá népi pszichológiai szótárunkon keresztül (személyi szint alatti okok). Gondolom, ezek lennének a Te mérhető paramétereid. Ami a másodikat illeti: Az interpretácionizmus olyan csúszda, amelyre ha ráülsz, nem fogsz tudni megállni, míg le nem csúszol az értelmezés-relativizmus homokozójába. Ha interpretácionista vagy (mint ahogy én is annak vallom magam), nem fogod tudni meggyőzően mondani, hogy egy értelmezés a helyes. Ez nem sikerül Dennettnek és Davidsonnak sem, noha erőlködnek, és nem nagyon szeretik a békát, amelyet végül le kell nyelniök. Kicsit próbáltam erről beszélni Pécsett a nyári iskolában, de ebbe az irányba talán kevésbé tapogatóztunk. Mindenesetre van valahol fejtegetem ezt a dolgot kicsit, előkeresem, és átküldöm.
Szia Zsolt (Tamas)!
Egyetertek abban hogy a vegso normak adjak a lenyegi kerdest a cselekvesracionalizalasban. Es mintha ebbol azt szurhetnenk le hogy a cselekvesracionalizalas nem tunik cselekvesnek.
Nem tudom jol ertem-e de mintha azt mondanad hogy a cselekvesracionalas normai vegulis nem indokok, igy maga a racionalizalas nem cselekves. Mintha a meghatarozatlansag igy megbujna a cselekvesracionalizalas es a fizikai leiras kozott. Viszont nekem gyanus a racionalizacio ilyen felfogasa, mintha ettol at lehetne ugrani azt a kis zavaro hezagot empirikus leiras es a racionalizalas normai kozott.
Egy masik dolog erre az elektrodas problemara ami kapcsolodik termeszetesen a racionalizalashoz is bar nem tunik olyan fontos dolognak csak az empirikus leiras kiterjedesere mutat ra:
Ha van egy cselekvesunk ami racionalisnak latszik de nem az es van egy masik forditva akkor nehez eldonteni mi alapjan iteljuk meg azt racionalisnak es a mi iteletunk racionalisnak hat-e.
a. Egy laborbol hazaengedik A baratjat B-t de a fejebol meg nem szedik ki az elektrodakat amik arra szolgalnak hogy az agyat segitsek a parhuzamosok es az egymast mettszo egyenesek megkulonbozteteseben (vagy akarmi masban). Mikor A hazaer egy konferenciarol ahol hallott egy eloadast a sci-fi a kortars analitikus filozofiaban cimmel, furcsan nez B-re aki elektrodakkal a fejeben eppen vacsorazik. Heves vitaba kezdenek arrol hogy B meg mindig B-e vagy esetleg egy lelketlen mocsarember. A vegen B elviszi A-t a laborba ahol A-nak minden empirikus magyarazat nelkul elmagyarazzak a helyzetet.
Itt persze joggal mondhatnank hogy A tevedett es rossz normakat alkalmazott (Davidsonnal szolva a valasz az lehetne hogy legalabb az esetek tobbsegeben bejon az a magyarazat hogy ha a haverod fejebol elektrodak allnak ki akkor ne gondold hogy racionalis).
Megis valahogy nekem santit hogy a hiba csupan egy teves racionalizalasi norma kovetese volt. Ugy tunik mintha tobb ilyen rendszer is lenne, amik tobbe kevesbbe jo szolgalatot tesznek a mindennapokban. Mintha javareszt nem is talalkoznank a vary finom kulonbsegekkel. Igy viszont felmerul a kerdes hogy a valodi normak szamitanak vagy a konstruktivak. Persze lehet valaki realista a konstruktiv normakkal kapcsolatban (mintahogy a tobbseg) dehat azzal eleg sok borsot tor a mag es masok orra ala is.
Szoval nekem ugy tunik hogy a mindennapi gyakorlat nem tamogatja a racionalitas vegsokig valo vizsgalatat. Am a mindennapi gyakorlatot nevezhetjuk nem racionalisnak ami viszont nyilvan rossz hir a konstruktivistaknak es eleg furan is hangzik...
Bar ugy gondolom hogy vegso soron kotott normakat fogunk talalni de ugy tunik nem mindenki megy el a vegso sorig. A cselekedet racionalizalasanak befejezese ettol meg nem tunik irracionalisnak vagy nem cselekvesnek.
(Mondjuk B apoloi nem is tudosok hanem csalok es B-t ra akarjak venni olyan dolgokra amiket B nem akar mondjuk hogy leloje Smith-t).
Bocs a hosszu kommentert. Igazabol az elso kerdes erdekel szoval az hogy ezek a normak hol huzodnak es hol tevedhetunk veluk kapcsolatban azaz hol mehet felre a cselekves-racionalizalas-cselekvesunk.
Tovabbi jo munkat!
Akos
Kedves Tamás és Ákos,
köszönöm,evvel a válasszal is sokat késtem, de ha tovább szabadkozom, mégtöbbet fogok, úgyhogy íme:
Tamás) A homokozóig szinte teljesen egyetértek, csekély adag kötelességet hárítok el a "reprezentáció" és a "releváns ok" tárgyalatlanul hagyásával. A relativizmust nem látom veszélynek, mi több értelmesen tartható vádnak sem, ha valaki az okság típusú indoklás lehetőségéből, amit tartok, nem következtet az univerzális és uniform szigorú törvények logikai elsőbbségére alapozott végső valóság képének elháríthatatlanságára, ezt nem teszem. Az általuk említett filozófusok teszik és talán csúszdáznak is.
Ákos) A racionalizálás belső aktusait egyesek mentális cselekvéseknek veszik, pl. Peacocke. Erről egyelőre nincs véleményem. Ettől persze még a racionalizálást artikuláló normákat, a konkrét idnoklásban legalábbis, minthogy konkrét partikuláris megfontolások tételével emeljük be őket a szintén egyedi cselekvésre vonatkozó racionalizálási próbálkozásainkba, további (az értelmezendő indokokhoz képest meta-)indokoknak tartom. Az elméletben persze elkerülhetetlenül vetül rájuk valamennyi a formálisság fényéből.
A gondolatkísérlettel kapcsolatban: az értelmezés folyamata nyitott. A legelfogadhatóbb értelmezést szoktuk elfogadni, de senki sem tenne magábval olyan rosszat, hogy lemondjon annak a defeasible státuszáról. Egy gondolatkísérletben elképzelhető, hogy oszcillálunk valaki személynek vs nam személynek tartása között. Ettől az értelmezés végső lehetőségeit tekintve még nem kell, hogy "relatív" legyen. Nincs kizárva, hogy az ügybevágó horizontok szerencsésen összeolvadjanak egy konkrét értelmezési eredményben.
A hétköznapi gyakorlatban hol használjuk ezeket a normákat, arra egy régebbi bejegyzésben azt válaszoltam, hogy azokban a helyzetekben, amikor nem mennek a dolgok simán. Amikor valakit nem értünk, vagy nem gondoljuk, hogy teljesen értenénk. Ekkor vesszük elő a normákat, feltételezve közös követésüket, hogy értelmezzük mely leírások a szándékiak a cselekvésjelölt jelenségre vagy kiderítsük milyen további indokok vannak még, melyek koherens(ebb)é tehetnék a kiderítettnek vett szándéki leírások tulajdonítását.
Post a Comment